Idegenvezetés

4. Ferenc József nyomában

A Földalatti Vasúti Múzeum, a Szent István Bazilika és a Gelarto Rosa

Sétánk a Deák téren kezdődik, a kontinens 1896-ban felavatott első metróvonalának emléket állító kis földalatti múzeumban. A Millenniumra épített eredeti metróvonal szakaszán (amelyet a 2. számú metróvonal kiépítése miatt 1955-ben iktattak ki a forgalomból) kocsikat, maketteket és dokumentumokat tekinthetünk meg autentikus környezetben. A millenniumi metró és sétánk második állomása, a Szent István Bazilika közötti kapcsolatot maga I. Ferenc József, Osztrák császár és magyar király személye jelenti. Ő volt ugyanis a metró első utasa, és 1906-ban ő tartotta meg a Bazilika avatóbeszédét is. A 8500 fő befogadására alkalmas legnagyobb budapesti templom építése valóságos kalandnak bizonyult: a tervein munkálkodó három építész közül ketten meghaltak a munkálatok befejezése előtt, a kupola az építkezés közben egy januári reggelen beomlott, és a budapesti polgárok is hozzájárultak finanszírozásához. A Bazilika Szent Jobb Kápolnája őrzi a Magyar Katolikus Egyház legjelentősebb relikviáját: az ország első királyának, Szent Istvánnak a jobb kezét. A relikvia története igen kalandos: mi történt pontosan István 1083-as halála és 1945 között, amikor az Amerikai Hadsereg három tisztje hazahozta a relikviát Ausztriából? A nevezetes épület külső és belső bejárása után felmegyünk az északi toronyba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra. Sétánk a Gelarto Rosában fejeződik be, ahol számos budapesti szerint a város legjobb fagyiját kóstolhatjuk meg, amelyet nem gombócokban mérnek, hanem rózsaszirmokká formálnak.  Hideg időben pedig egy ugyancsak rafinált meleg italkülönlegességet fogyaszthatunk el!

Árképzés és árak

  • A "Ferenc József nyomában" sétánk ára a résztvevők számának függvénye.
  • Túránk 6 év alatti gyermekek számára ingyenes.

A csoportok kedvezményben részesülnek, lépjen kapcsolatba velünk és kérje egyéni ajánlatunkat.

 

Résztvevők száma

Ár

1 fő

8 000 Ft

2 fő

14 000 Ft

3 fő

20 000 Ft

A feltüntetett árak tartalmazzák Földalatti Vasúti Múzeumba és a Szent István Bazilikába (Panoráma Kilátó) szóló belépőjegyet.


« vissza...